NÉP OLDALI PÁRT

Utolsó esély a változtatásra

Köszöntelek az oldalon

 

hpim1483.jpg 

 

 

  RÖVIDEN RÓLUNK!

 

A NÉP OLDALI PÁRT (NOP) alapító tagjai semmilyen más párthoz nem tartozunk, semmilyen formában sem. Egyszerű bérből és fizetésből élő egyszerű emberek vagyunk. A saját bőrünkön tapasztaljuk azt, hogy milyen ma Magyarnak lenni ebben az országban élni. Ugyanúgy, mint minden ember hónapról hónapra élünk a minimálbérünkből, így tudjuk azt, hogy a rezsi kifizetése után milyen nehéz a megélhetés. Tehát maximálisan együtt tudunk érezni embertársainkkal. Látjuk azt, hogy az Ország és az emberek sorsa napról-napra egyre rosszabb. Ebből a helyzetből sajnos a jelenleg hatalmon levő politikusainktól változást nem várhatunk. Hogyan is várhatnánk, amikor ők nem szembesülnek azokkal a problémákkal, mint az egyszerű emberek, ugyanis ők vagy milliomosok vagy, milliárdosok. Ezért határoztunk úgy, hogy tenni kell valamit az Ország, saját magunk és embertársaink érdekében, ennek érdekében alapítottuk meg a NÉP OLDALI PÁRTOT. Tevékenységünk fő céljának azt tekintjük, hogy hazánk végre az őt megillető helyre kerüljön, megállítsuk hazánk és emberek további elszegényedését. Akik hasonlóan éreznek és gondolkodnak, mint mi, kérjük, csatlakozzanak hozzánk, és segítsenek abban, hogy céljainkat közös erővel meg tudjuk valósítani.



„Egynek minden nehéz soknak semmi sem lehetetlen”

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 3
Heti: 31
Havi: 227
Össz.: 30 894

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
NÉP OLDALI PÁRT - © 2008 - 2024 - nepoldalipart.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »